A zsűri

A jelentkezések elbírálását szakértőkre bíztuk. A különböző területekről érkező zsűritagok közösen határoztak arról, kik azok a szerencsések, akik részt vehetnek Katy Perry videoklipjének forgatásán.

Harsányi Levente

Leventéről a mai napig sokaknak az „Aszfaltbetyár” jut eszébe. Szállodaigazgatói vagy sportolói babérokra vágyott, de nem tehetett semmit sorsa ellen, humora és nagy dumája eldöntötte pályáját. 1998-ban, a Rádió 1-ben debütált egyedi ötletekkel ellátott műsorával, amelyet azóta is emlegetnek a fanatikus rádióhallgatók. Keddenként a Hűség Tesztben buktatta le vagy erősítette meg kapcsolatukban a párokat. Péntekenként Kő vagy nem kő című ismerkedős műsora is nagy visszhangot kapott. Ez a két produkció újdonságnak számított, a televíziós szakma is felfigyelt rá. Lehetőséget kapott az akkori TV3-nál, hogy elindítsa „Aszfaltbetyár” című programját. Egy rádiós számára azonban a reggeli főműsoridő nagy kihívás, ezért az egyik budapesti rádió felkérésére a morning show egyik házigazdája lett. Ezt követően rövid kitérők után visszatért a Rádió 1-be. Mindeközben kommunikáció szakon diplomázott a BMI-ben. Jelenleg a Rádió 1 Kukori című műsorában ébreszti a hallgatókat.

Hámori Barbara

Az ELTE Bölcsésztudományi Karán a magyar-kommunikáció szak elvégzése után újságírói munkáját a Népszava belpolitikai rovatánál kezdte, majd a Pesti Est egy magazinjának főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A kereskedelmi televíziók elindulásakor az RTL Klub Fókusz című műsorának riportere, később szerkesztője lett. 2001-től saját műsort indított a Magyar Televízión, ahol Ismeretlen Ismerősök címmel számos közéleti személyiség egy-egy napját mutatta be. 2002-ben a tv2 fő gyártócégénél, az Interaktívnál helyezkedett el, ahol a Claudia Show, a VIP Big Brother és a Hárman Párban főszerkesztőjeként dolgozott. 2003 júliusától 2008 decemberéig a VIASAT3 programigazgatója. 2009-től az Origo Zrt. programigazgatója, a LifeNetwork és OzoneNetwork csatornák tartalmi irányítása mellett az [origo] női rovatának, a Női Lapozónak a szakmai irányítása tartozik legfőbb feladatai közé.

Lakatos Márk

Lakatos Márk az utóbbi években Magyarország egyik legismertebb és legnagyobb feltűnést keltő stylistja.
A Katti Zoób divatháznak dolgozott 8 évig, referenciái közé tartozik a L’Oreal, a Wella, a Scwarzkopf, a Cosmopolitan, a Marie Claire, a Glamour, az Elle, a T-Mobile, a Wolksvagen - csak a legnagyobbakat említve -, megnyerte a Hungarian Fashion Awards Év Stylistja díját, öltöztetett Megasztárokat, tervezett színházi jelmezeket Budapesten, Szegeden és Nyíregyházán. Számos TV- és rádióműsor szereplője, valamint a Szeretem a testem c. műsor házigazdája, mellyel a Viasat3-nak rekord nézettséget produkált.
Tanult jogot, most filmesztétaként végez, beszél angolul, spanyolul és franciául. Megjelenése bárhol garantáltan port kavar!

Lilu

Lilu több, mint tíz éve köszön vissza ránk a képernyőről. Karrierjét a hazai zenecsatornánál kezdte, vezette a Danubius Rádió reggeli műsorát és hét éve folyamatosan dolgozik az RTL Klubnál.
Kevés műsorvezető rendelkezik Magyarországon annyi tapasztalattal az élő műsorvezetés terén, mint Kovalcsik Ildikó. Lilu már a VIVA Televíziónál is élő műsorokat vezetett, azóta az RTL Klub nagy élő showműsorai (Domino day, Az ország teszje, Királynő stb…) mellett naponta két órán keresztül fogadja az RTL Reggelijében a vendégeket, akik közül többen már kifejezetten akkor érkeznek szívesen a műsorba, ha Liluval beszélgethetnek.
Lilu emellett a Reflektor magazinban is műsort vezet, váltva Détár Enikőt, így gyakorlatilag naponta láthatjuk viszont a képernyőn.
Az elmúlt évek alatt vezetett gálaesteket, showműsorokat (pl. VIVA Comet), de több rendezvény háziasszonyaként is találkozhattunk már vele.

További hírek a Facebookon és az IWIW-en

Magyar Telekom Nyrt © 2010 Minden jog fenntartva! A Paletta ajánlatok 2010. június 1-jétől visszavonásig érvényesek konszolidált (azonos előfizető, egy számla, azonos telepítési hely) T-Home és T-Mobile lakossági előfizetők számára a Magyar Telekom Nyrt. meghatározott szolgáltatási területén belül, műszaki felméréstől függően. Adott Paletta szolgáltatáscsomagba kötelező bevonni egy tévé-, egy vezetékes internet-, egy vezetékes telefon- és egy mobiltelefon-előfizetést. Egy előfizetés kizárólag egy Paletta szolgáltatáscsomag tagja lehet. A vezetékes telefon Paletta díjcsomag GSM-RLL technológián és új ISDN vonalon nem igényelhető, és a Paletta szolgáltatáscsomag kedvezményei mellett más, díjkedvezményt biztosító kedvezmény nem vehető igénybe. A Paletta szolgáltatáscsomag igénybevételének további részletes feltételei vannak, ezeket teljes körűen az üzletekben és a weboldalainkon (www.t-home.hu és www.t-mobile.hu) tudhatod meg. Új szolgáltatások megrendelése esetén belépési díj és egyéb költségek megfizetése is szükséges lehet.